Budapesti Negyed 46. (2004/4) Kalla: "Kellemetes társalkodású..." < > Völgyesi: Kuthy Lajos estélyei
Fáy András baráti társasága
A reformkori Pest egyik társaséleti központja
________________
KABA ESZTER

 

Mikszáth Kálmán egyik Fáy Andrásról szóló írásában azt állította, hogy ha nem Széchenyit illetné "a legnagyobb magyar" jelző, akkor ez Fáy Andrásnak járna ki, és ha nem Deák Ferenc volna a "haza bölcse", akkor Fáy Andrást illetné ez a cím; így azonban csupán "a nemzet mindene".Fáy András, K. Mayer acélmetszete
A "nemzet mindene" jellemzést Fáy Andrásról unokatestvére, jó barátja, vita- és harcostársa, Szemere Pál találta ki, és a jellemzést Fáy is, ismerői is igen találónak érezték: a nagyon lassan, de mégis polgárosulni igyekvő nemesi Magyarország háztartásában évtizedeken keresztül ő volt a mindenes: tette a teendőt ott, ahol a legfontosabbnak látszott valami nagyon szükségest megvalósítani.

Először a politikába kóstolt bele: az 1820-as évek elején a Zemplén megyei köznemesi családból származó Fáy ügyvédi oklevéllel a zsebében, s több éves vármegyei szolgálattal a háta mögött vállalt szerepet a Pest megyei közgyűlésben. 1835-ben néhány hónapig a megye megbízott követe az országgyűlésben, ahol az országgyűlési naplók tanúsága szerint rendszeresen síkra szállt a Lánchíd megépítéséért.

1839-ben létrehozta az Első Pesti Takarékpénztárat, de a közéletben betöltött szerepe mellett fáradhatatlanul tevékenykedett a honi irodalom és a nyelv művelése érdekében is.

Nem hiúsága ösztönözte a közszereplésre. Ezért vállalt szerepet a politikai közéletben, s ezért nem utasította vissza a bizalmat, amely a különböző társulatok élére állította, jóllehet a társaságok, választmányok munkát ugyan adtak, de pénzt nem, sőt inkább arra kényszerültek, hogy Fáy áldozatkészsége révén jussanak jövedelemhez.

Ezért vált 1822-től, miután végleg Pestre költözött, mindkét pesti háza (először a Stáció, majd 1828-tól a Kalap utcában) irodalmi szalonná és társaséleti központtá, ahol a neves írók és költők mellett politikusok, színészek, neves orvosok adtak egymásnak találkozót.Fáy András háza a pesti Kalap utcában
Akkoriban Fáy András valódi tűzhelye, Kalap utcai háza - amely főleg a negyvenes években, a Bártfay szalon megszűntével élte virágkorát - az egyik legismertebb találkozóhelye volt Pest íróinak és színészeinek. A házigazda "tősgyökeres magyar vendégszeretete és a gazdasszony vidám és élénk kedélye" valóságos varázserővel hatott a vendégekre, akik közt Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Czuczor Gergely, Szontágh Gusztáv, Megyeri, Fáncsy stb. majdnem mindennaposak voltak.

A Fáy-házakban tartott estélyekről, illetve még korábban a gombai birtokon, aztán a ferencvárosi kertben[1] zajló összejövetelekről többen is beszámoltak. Ő maga így emlékezett vissza egy régi Andrásnapra a Divatcsarnok[2] hasábjain 1853-ban: "Ha nem csalatkozom, 1815-ben szép társaság gyűlt nálam Gombán, nevem napjára össze; közte Szemere Pál, Kölcsey, ki akkoron Szemerénél tartózkodott, Balla Károly s mások. Reggelre legtöbb vendégem eloszolván, mi hátramaradottak álmosan gubbadozánk a szegletekben karszékeken, nyoszolyákon és kályha mellett. Zenénk elnémult, mert előhegedűsünk vérhast kapott, s minden paprikás pályinka-, spanyolviasz-, gyömbéres borkúránk sikert vesztett nála. Szemere, felvillanyozva álmosságunkat, azt tervezé, hogy üljük körül az asztalt és sorban írjunk egy-egy strófa verset. Fájdalom, hogy azon érdekes ív, melyre verseinket írtuk volt, vagy elveszett, vagy eloroztatott tőlem. Egyedül Kölcsey impromtujára emlékezem még."

Fáy András a korabeli irodalmi és divatlapok tanúsága szerint a kulturális és szalonélet egyik kulcsfigurája volt. A sajtó többször is tudósított a nevezetes András-napi estélyekről, illetve a harmincas évektől a híres-neves fóti szüretekről is.

A novemberi András napok mindig kiváló alkalmat adtak arra, hogy a házigazdánál tiszteletét leróni kívánó társaság az elhangzott jókívánságok után jó hangulatú estét töltsön együtt. A Vasárnapi Újság 1873-as cikke szerint Fáyt ekkor többen is felkeresték. Betöltött hivatalánál fogva gratulált neki a vármegye, azután az akadémia, a Kisfaludy társaság - a magyar nyelv és irodalom barátját tisztelték a földesúrban -, színészek, színésznők (köztük Egressy Gábor, Szentpétery, Megyeri), a takarékpénztár képviselői, a pesti reformált egyház és az evangélikus magyar egyház lelkészei, Török Pál és Székács József, valamint a ház gyakori vendégei, a Vörösmarty, Ferenczy, a szobrász, Zádor György.[3]

Fáy 1832-ben vette meg fóti szőlejét, s ugyanakkor, biztatására, Vörösmarty és Ferenczy is vásárolt ott egy-egy darabot.Vörösmarty Fáynál Fóton, szüret idején, az 1842-es eseményt megörökítő rajz
Híres borháza nemsokára szűknek bizonyult vendégeinek, úgyhogy néhány év múlva külön épületről kellett gondoskodnia, amelyet kissé távolabb a mulatozóktól épített fel a maga és felesége számára 1837-ben. A házigazda köré sereglett jó barátok az épülőfélben lévő külön házikó csinálásában segédkeztek is a kőműveseknek s Ferenczy István a falba illesztett márványlapon örökítette meg az eseményt. Rajata a következő felirat olvasható: "A barátság ezen falai közé, midőn épülnének, vidám, enyhe óráik között követ rakának: Barabás Miklós, Bajza József, Bugát Pál, Czuczor Gergely, Fáy András hitvesével, Fáy Ferencné leányával, Ferenczy István, Luczenbacher János, Pólya József hitvesével, Szontagh Gusztáv, Vörösmarty Mihály május 30-án 1837."

Fáy szüretjei itt Fóton csakhamar elhíresedtek, a műveltség és szellem szövetkeztek össze, hogy szórakozásban hiány ne legyen. Vörösmarty híres verse is megőrizte az őszi mulatságok emlékét.

"De Fáy András vendégeinek napról- napra gyérülő s ma is már vajmi ritka sorait messze túlélő, halhatatlan tanúja maradt fenn a »Fóti dal«-ban, Vörösmarty ez örökszép művében. Míg »a borban a gond megbetegszik s él a kedv« s e víg, komor vagy csüggeteg magyar poharazás közben hazafias reményeit s aggályait e szeszélyes költemény verseiben dalolja el: a nemzet ajakán fenntartja emlékét.Vörösmarty elszavalja a "Fóthi dal"-t, 1900, Vasárnapi Újság

A »Fóti dal« voltaképpen Toldy Ferencnek kezdeményére született. A Fáy szüretjein résztvevő költők előtt nem egyszer fejtegette az eszmét, írnának a fóti társaság számára egy társas dalt, a német »Geselliges Lied« mintájára, hogy - elvégre valami újjal léphessenek fel és ne csak népdalokat énekeljenek. Barátja unszolására írta 1842-ben Vörösmarty híressé vált bordalát és kéziratával zsebében indult ki Fáy szüretjére.

Október ötödikén a legszebb őszi nap varázsa csábította ki a szíves házigazda által meghívott nagy társaságot. A fővárosból valóságos karaván kerekedett fel Fótra. Vörösmartyék, Bajzáék, Szemere Pálék, Fáy Ferencék, Csapóék, Deák, Toldy, Bugát, Pólya, Garay és a többi úri család, a házigazda ismerősei közül, kiknek érkeztét durrogó mozsarak üdvözölték a szüretelők dalától hangos helyen.

Már javában együtt mulatott a társaság, midőn a távolban Kossuth Lajosnak és övéinek kocsijai bontakoztak ki a porzó út homokfellegeiből. Kossuth Lajos és neje, fiatal nővérével, Meszlényi Irénnel, Ruttkayné és Meszlényiné férjeikkel, és özv. László Imréné, a jótékonyságáról és Kossuth iránt tanúsított kegyeletes ragaszkodásáról ismert gazdag matróna tartottak együtt a Somlyó felé.

Deák hamarosan lenyes egy hosszú ágat, nemzeti lobogót rögtönöz össze a maga és Vörösmarty zsebkendőjéből és a Csapó Mariska zöld nyakravalójából, feltűzi a legmagasabb csúcsra és a széllel vidáman lengő nemzeti színekkel üdvözölteti a nemzet nagy bajnokainak érkezését.

Deák Ferenc ezúttal is, mint mindig, kitünteté meleg vonzalmát Kossuth Lajos és gyengéd figyelmét családja iránt. A szüreti ízes étkekkel gazdagon megrakott ebédlő-asztal fejéhez is ő vezette karon Kossuth nejét, s azután szerényen meghúzódott annak végén a fiatalság soraiban."[4]

Az 1840-es évek végén Fáyt egészségi állapota (egyre romló látása, ízületi bántalmai) arra kényszerítette, hogy némileg visszavonuljon a közélettől. A sajtó ugyan még az ötvenes években is tudósított az András-napi estélyekről[5] vagy Ferenczy István Fáynál tett látogatásáról,[6] de a szabadságharc bukása és az azt követő időszak a végét jelentette a fóti szüreteknek s Fáy-ház vendégeskedéseinek is.

 

Fáy András emlékkönyve

A sajtóidézetekből is látható, hogy a reformkori Pest értelmiségi társaságának színe-java bejáratos volt a Fáy családhoz. Ezért nagy jelentőségű az a két kötetből álló emlékkönyv, amely az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában található, s egykor Fáy András tulajdonát képezte.[7] A benne lévő, 79 személytől származó bejegyzést örömmel forgathatja minden olvasó és a személyek. Életrajzi adatainak vizsgálata reprezentatív mintaként szolgálhat a korabeli város köz- és társaséleti vetető rétegének összetételére nézve. Másfelől maga a vizsgálati módszer próbálkozás arra, hogyan lehet adatszerűen is megragadni e társas csoportok résztvevőinek jellemzőit. Az itt következő eredmények megerősítik azt a különböző memoárokból, levelezésekből, újságcikkekből, valamint a szakirodalomból[8] kirajzolódó képet, amely társaság összetételét, nyitottságát, szellemi színvonalát és irányulását mutatja.

A vizsgálat a beíró személyek születési idejére, helyére, foglalkozására, valamint a harmincas években alakult két tudományos intézetben (Magyar Tudományos Akadémia, Kisfaludy Társaság) betöltött szerepére, tagságára, esetleges tisztségére terjed ki.

 

Az emlékkönyv első kötete

Az első kötetben 49 bejegyzést található, a következő személyek tollából:[9] Székely Imre, Gebhardt Ferenc, Kiss Károly, Sztrókay Antal, Székács József, Bártfay László, Stettner György, Bajza József, Szentpétery József, Vachott Sándor, Dr. Horvát József, Kossovich Károly, Takács Éva, Gaal József, Szilasy János, Garay János, Horváth Mihály, Tarczy Lajos, Székely József, Pólya József, Almási Balogh Pál, Szemere Pál, Berzsenyi Dániel, Karacs Ferenc, Kölcsey Ferenc, Fogarasi János, Hetényi János, Zsoldos Ignác, Szalay Imre, Kállay, Tóth Lőrinc, Kis János, Szlemenics Pál, Szeder Fábián, Horvát Endre, Vörösmarty Mihály, Bitnicz Lajos, Székács József, id. Schedius Lajos, Péczely József, Fábián Gábor, Guzmics Izidor, Erdélyi János, Nagy Ignác, Szigligeti Ede, Czuczor Gergely, Ferenczy József, Ferenczy István, Thaisz András.[10]

Legtöbb esetben a név, a beírás dátuma és helye szerepel, de akad néhány kivétel is például Jókai, Vörösmarty,[11] Kölcsey, akik néhány sorban méltatják az emlékkönyv- tulajdonos Fáy érdemeit. Az egyik bejegyzést, amely Székács József tollából származik, érdemes külön is idézni, ugyanis azt a kérdést veti fel, hogy Fáy személyesen adta-e át emlékkönyvét bejegyzésre (ez esetben következtetni lehetne a dátumokból és a keltezési helyből a tartózkodási helyére), vagy postán, illetve barátok által járt körbe az emlékkönyv.

"Édes Barátom!

Itt küldöm az emlékkönyvi levélkét, forró köszönetemmel a megtiszteltetésért. Taubner[12] most Párisba utazott, honnan csak August végével tér meg. Mihelyt megjő, azonnal átadom neki a számára küldött lapot. Teljes tisztelettel szerető barátod: Sz. J."

A legkorábbi feljegyzés 1831 novemberéből származik (Bártfay László), legkésőbbi 1852. szeptember 12-én keletkezett. Érdekes, hogy ezen a napon ketten is írtak az emlékkönyvbe: Székely Imre[13] és Székely József. A harmincas években 16 bejegyzés keletkezett, a legtöbb 1832-ben (10). Ezen kívül még 1831, 1834, 1835 és a 1839. esztendő van még dátumként feltüntetve. A feljegyzések dátumát figyelembe véve látható, hogy az emlékkönyvet csak bizonyos időszakokban használták. 1831-ben egyszer, 1832-ben, mint már feljebb is szerepel tízszer. Márciusban hétszer, sőt március 10-én öten is jegyeztek bele (Sztrókay Antal, Dr. Horvát József, Szemere Pál, Berzsenyi Dániel, Kis János). Lehetséges, hogy egy közös találkozó alkalmával előkerült az emlékkönyv is?

1834 májusában és szeptemberében egy-egy alkalommal használták, 1835. októberben és novemberben egyszer-egyszer, majd 1839 májusában. A negyvenes évek elején, 1841-ben és 1842-ben használták még az emlékkönyvet rendszeresen. 1840-ből 10, 1841-ből 8 bejegyzés maradt ránk. 1840 júliusa, augusztusa és szeptembere szerepel a dátumok között, míg 1841-ben augusztusban (6) és szeptemberben (2) jegyeztek az emlékkönyvbe. Ezután hosszú szünet következett, és az utolsó bejegyzés 1852-ből való. A dátum és hely nélküli bejegyzések száma 13.

Keltezési helyként legtöbbször Pest szerepel (30), majd Buda (csupán egyszer) és ketten a Budapest megnevezést használták. Egyetlen vidéken tett bejegyzés van (Szombathely, 1832 augusztusa - Szilasy János). Két dátumnál nem szerepel keltezési hely.

 

Az emlékkönyv második kötete

Valószínű, hogy a második kötet eredetileg nem Fáy, hanem felesége, Sziráky Zsuzsa tulajdonát képezte, ugyanis 1855-ben kezdték el rendszeresen használni, de az első bejegyzés 1840-ből származik, Schodel Rozália tollából, s Fáy Andrisnénak címezték. Ezt a feltételezést erősíti az a tény is, hogy az első kötetet Fáy 1831 és 1852 közti időszakban használta rendszeresen, tehát miután az első betelt, vette elő felesége használaton kívüli emlékkönyvét.

A kötetben szereplő személyek: Tompa Mihály, Mentovich Ferenc, Arany János, Bugát Pál, Bernát Gáspár, Szilágyi Sándor, Greguss Ágost, (?) Antal, Bérczy Károly, Dr. Ballagi Mór, Kubinyi Lajos, Szentpéteri Zsigmond, Feleki Miklós, Jókai Mór, Császár Ferenc, Szalay László, Majthényi Flóra, Jókainé Róza, Szathmáry Károly, Füredy Mihály, Szvorényi József, Dr. Érdy János, Szilágyi Sándor, Mentovich Ferenc, Lendvay Latkóczyné, Arany János, Majer István, Szemere Miklós, Berecz Károly, Szigeti József, Benza Károly, Lonovics Hollósy Kornélia, Komlóssy Ida, Egressy Gábor, Balogh Zoltán, Losonczy László, Schodel Rozália.

A második kötet kevesebb, mindössze 37 bejegyzést tartalmaz. Minthogy Arany János, Szilágyi Sándor és Mentovich Ferenc kétszer jegyeztek az emlékkönyvbe, egy személy vezetékneve olvashatatlan, a következőkben 33 személy adataival dolgoztam. Itt a legkorábbi bejegyzés 1840. december 24-én kelt, a legutolsó (Almási Balogh Zoltánné) 1856-ban. Az emlékkönyv második kötetét 1855-ben és a rákövetkező esztendőben, 1856-ban használták rendszeresen. 1855-ben az év szeptembere és decembere között 16 bejegyzés született.[14] Érdekes, hogy a novemberi bejegyzések közül kettő november 29-én történt, ám csak az egyik emlékezik meg Fáy közeli névnapjáról. 1856-ban 12 a bejegyzések száma, s a nyarat kivéve (május-szeptember) az egész évet végigkíséri. Ezúttal az öt márciusi bejegyzés érdemel nagyobb figyelmet. A március 15. és 30. között kelt 4 bejegyzés ugyanis 4 színész tollából származik (Szigeti József, Benza Károly, Komlóssy Ida, Egressy Gábor) és a keltezés helye - ott, ahol feltüntették - Pest, noha a Vasárnapi Újság tanúsága szerint egyikük sem játszott Pesten ebben az időszakban.[15] A dátum és hely nélküli bejegyzések száma 8.

A keltezési hely 24 alkalommal van megadva, 5 dátum mellett nincs hely feltüntetve. 16 esetben Pest, két esetben Buda a beírás helye. Érdekes az öt nagykőrösi bejegyzés, amelyből három 1855. október 24. (Arany János) és november 2. (Szilágyi Sándor) közé esik. Ha helyes az a feltételezés, hogy Fáy személyesen adta át emlékkönyvét, akkor ebben az időszakban vidéken tartózkodott. 1855. november 2-án azonban egy másik bejegyzés is kelt Pesten Majer István tollából. Fáy visszautazott volna Pestre egy nap alatt, vagy csak egyszerű elírásról van szó? Esetleg - az első kötetből származó idézetre visszagondolva - Majer is kapott egy lapot, amire épp ezen a napon jegyzett? Ez azonban már mást is feltételezne: azt, hogy az emlékkönyvet utólag köttették be. A következő nagykőrösi bejegyzések 1856 januárjára és októberére esnek. Keltezési helyként szerepel még Hanva, ahol Tompa Mihály volt lelkész 1851-től 1868-ban bekövetkezett haláláig.

 

A születési adatok elemzése

Az első kötetben szereplők 1768 és 1825 között születtek. A legtöbben 1781-1790, illetve 1791-1800. A második kötetben ez az időszak 1811-1820 közé esik (14), ami az elsőhöz képest harminc év eltolódást jelent. A legidősebb beíró 1793-ban, a legfiatalabb 1837-ben született. Figyelembe véve, hogy bár az első kötetben a bejegyzések 1831-1852 közt keletkeztek, az 1852. esztendő hosszú szünet után csupán egyszeri bejegyzést hozott, elmondható, hogy az emlékkönyvet 1831-1841 között, tehát 10 éven át használták több-kevesebb rendszerességgel. Így tekintve át az adatokat, megállapítható, hogy átlagosan 29 évesek voltak a szereplők, amikor lehetőséget kaptak a bejegyzésre.[16]

Fáy maga 45-55 éves ebben az időszakban. A beírók közül mindössze 11 ember áll korban közel hozzá, s csupán ketten idősebbek nála. Igaz, a keltezési év nélküli bejegyzések száma 12, de ez zömmel az idősebb generáció tollából származik, tehát a mai szemmel az akkor középkorúnak tekinthető Fáy a fiatalabb generáció tagjaival vette körül magát magánéletében is. A korkülönbség meglehetősen nagy, mintegy 20 év.

A második kötetet az első, 1840-es dátumtól eltekintve 1855-ben és 1856-ban, vagyis mindössze két éven át használták rendszeresen. Itt a beírók átlagéletkora a beírás időpontjában 32 év. A legfiatalabb Almási Balgoh Zoltán (23), a legidősebb Bugát Pál (62), de tegyük hozzá, hogy Fáy maga ekkor már 69-70. évét tapossa. A beírók közül a többség ekkor már a 35-45 év közöttiekből kerül ki, a korkölünség itt 25 évre tehető átlagosan.

A születési hely adatainak elemzése

A születési helyet nem megyénként, hanem régiókba csoportosítva vizsgáltam, ugyanis - a fővároson kívül - az első kötet 24 megyét, míg a második 20 megyét, azaz kezelhetetlenül sokat érint. (A településeket a bejegyző születése idején érvényes közigazgatási határok alapján törekedtem besorolni.)

Az első kötetben szereplő személyek közül a legtöbben a Felvidéken, Nyugat-Dunántúlon és a Dunántúlon születtek, a második kötetben viszont kiugróan csak a Felvidéken születettek száma nagy.

Az összesítésben azonban a Dunától nyugatra eső területek és a felvidéki részek mellett a Duna-Tisza köze és a Felső-Tisza vidék is jelentős szerephez jut. Mindenben szerepet játszhat az a tény, hogy az előbbi régióban soroltak közül sokan születtek Pest megyében, s később a székváros vonzáskörében maradtak, míg az utóbbi régióban születettek többségükben reformátusok, azaz Fáy felekezettársai voltak. A Tiszától keletre eső területek és Erdély szinte teljesen kiesett ebből a körből, aminek Erdély esetében oka lehet a földrajzi és közigazgatási elzártság is.

Ha a megyei eloszlást nézzük, Gömör, Komárom, Pest és Vas megye kiemelkedő. Ez utóbbinak külön érdekessége, hogy az itt születettek csak az első kötet beírói között szerepelnek (7-en).

 

A foglalkozás megoszlása

A vizsgált személyekről általában elmondható, hogy életük során kevesen maradtak meg eredeti hivatásuk gyakorlásánál. Többségük jogi tanulmányokat folytatott, de közülük már kevesebben szerezték meg az ügyvédi oklevelet, s még kevesebben voltak azok, akik az oklevél megszerzése után ügyvédi gyakorlatot folytattak. Sokan, polgári foglalkozásuk mellett polihisztorként foglalkoztak prózaírással, verseléssel, ezért azután nehéz egyértelműen besorolni az egyes személyek olyan foglalkozási kategóriákba, hogy a foglalkozás megoszlását diagrammokban lehessen mérni.

Az első kötetben szereplőknek körülbelül 52,2 százaléka foglakozott írással mint főtevékenységgel, míg a második kötetben ez mindössze 45,5 százalék. A két kötetre együtt számított átlag 49,4 százalék, vagyis a vizsgált személyeknek körülbelül fele forgatta a tollat életében rendszeresen. Voltak köztük szépírók, költők, újságírók, nyelvészek, egyházi írók és olyanok, akik valamilyen szakterületen nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. Ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy jelentősen megugrott ebben az időszakban azoknak a fórumoknak a száma, ahol az írásműveket a nyilvánosság elé lehetett tárni, hiszen ez a lapindítások kora. Ekkor jelenik meg rendszeresen a Regélő, a Honművész, a Honderű és az Életképek is. Ezek a lapok rendszeresen közöltek a hírek mellett folytatásos regényeket, költeményeket és adtak alkalmat arra, hogy hasábjaikon nyilvános vitát folytathassanak az érintettek. (Elég számba venni például a nőneveléssel kapcsolatos sajtóközleményeket!) A társaságban kiugróan magas még a művészek (színészek, operaénekesek) száma. Ők a második kötet 33,4 százalékát teszik ki.[17]

A testületekben viselt tagságok

A Magyar Tudományos Akadémia[18]

Az első kötet 46 vizsgált tagja közül csupán 5 nem volt tagja az Akadémiának, tehát mindössze 10,86 százalék. A második kötetnél ez a szám jóval nagyobb; a 33 személyből 18 nem volt tagja az MTA-nak. Ez 57,6 százalékot tesz ki, ami jóval több, mint a bejegyzők fele. Figyelembe kell venni azonban azt a tényt, hogy az MTA csak 1830-ban tartotta első alakuló ülését, s mint minden új testületet, ezt is fel kellett tölteni tagokkal, tehát az első kötet bejegyzői már csak koruknál fogva is nagyobb eséllyel pályáztak az akadémiai tagságra. A második kötet szereplői közül azért is olyan kevés az akadémikus, mert itt egész más a foglalkozási arány, s az egyének nagy részét (a 33-ból 11 személyt, tehát az összes harmadát) a színészek és operaénekesek teszik ki, akik nem lehetnek tagjai az Akadémiának.

Az alapszabály a tagok számát 1870-ig a következőképpen határozta meg: tiszteleti tag 24, rendes tag 42, a levelező tagok száma nincs meghatározva. A bekerülésre tehát csak akkor volt lehetőség, ha valaki elhunyt, vagy lemondott akadémiai tagságáról. Mindkettő jelentős mozgást eredményezett, hiszen előrelépésre csak a megüresedett helyek feltöltésével volt lehetőség egészen 1870-ig, amikor a rendes tagok számát 60-ra emelték.

A leggyakoribb eset az, hogy a tagok végigjárták a ranglétrát (legalábbis részben), persze akadtak kivételek is. Maga Fáy nem fogadta el a rendes tagságot, ezért rögtön tiszteletbeli taggá választották, majd később az Akadémia igazgató tagja lett.[19]

A Kisfaludy Társaság[20]

Az első kötet 46 bejegyzője közül 21 volt tagja a Kisfaludy Társaságnak. A tagság elnyerésének időpontja 1836 és 1868 közé esik. Közülük 6 alapító tag, és még 11 nyerte el tagságát a harmincas években.

A második kötet 33 emlékírója közül 12 tagja a társaságnak; a tagságot 1837 és 1876 között nyerték el. Ám itt a legtöbben nem a harmincas, hanem a hatvanas években lettek tagok, szám szerint heten. Ez mintegy 25 éves késés az előző kötethez képest, pedig, ha jól megfigyeljük, az átlagéletkorban messze nincs ekkora különbség, tehát a második hullámnak jóval tovább kellett a tagságra várnia, mint az elsőnek. Persze itt is joggal mondhatni, hogy az alapításkor fel kellett tölteni a helyeket, ezért az első kötet bejegyzői megint csak előnnyel indultak.

Érdekes adalékul szolgálhat a Társaság történetéhez, hogy a második kötet tanúsága szerint akadt, aki 1847-ben, illetve 1848-ban nyerte el a tagságot, tehát a működés a szabadságharc alatt sem szünetelt.

A tagok közül 3 személy kivételével mindenki tagja az Akadémiának is; a három tag foglalkozása színész.

*

Fáy András baráti társasága a reformkori Pest vezető közéleti elitjének része volt. A baráti társaság tagjai meghatározó szerepet töltöttek be a hazai irodalmi életben, lapokat szerkesztettek, pedagógiai kérdésekről vitatkoztak, nevükkel rendszeresen lehetett találkozni a lapok magyar színjátszást bemutató rovatában. Többségük ott található a nemzeti haladás eszményét célul kitűző Akadémia és a honi irodalom fejlesztését könyvkiadással is segítő Kisfaludy Társaság tagjai között. Magánéletükben is összejártak, néhányuk pesti házában (Bártfay László, Karacs Ferenc és neje) irodalmi és társaséleti szalon alakult, amely a kor neves, haladó szellemű politikusainak, fiatal és idősebb íróinak kedvelt találkozóhelye lett. Emellett rendszeresen összejöttek Fáy pesti otthonaiban és híressé vált fóti szüretjein is.


[1] Fáy ferencvárosi kertjét az árvíz mosta el 1838-ban.

[2] 1853 és 1863 között működő divatlap, amely a Honderü-t követve az előkelő szalonok lapja kívánt lenni. Legfontosabb szerkesztője Császár Ferenc volt.

[3] Vörösmarty és Zádor György - a ház mindennapos vendégei - költeményeiket is gyakran olvasták fel az öreg Fáynak. "Vörösmarty, 1824-ben mikor még tőle a közönség nem olvas semmit, látogata meg Zádor Györggyel (Fenyéry Gyulával) józsefvárosi lakomban. Zádor szíves volt »Zalán Futásának« első énekéből néhány verset elszavalni előttem; s noha ezeknek csengő ritmusa, nyelve, erőteljessége kellemesen lepett is meg, nem birám még azokból azon költői emelkedettséget sejteni, mit Vörösmarty később, különösebben lírájában fejte ki. Vörösmarty társalgásában sajátságos az, hogy fesztelen körökben, gyakran egyes szavakkal egész képeket tol elé, mi költői hivatását már magában is igazolja. Fóti szüretünkön, a lobogó tűz körül tanyázott paraszt ifjaknak sorbament mesézéseiket és típusos előadásaikat kedvteléssel hallgatta. Saját, még külmíveltség által nem bolygatott fészkében, eredetiebben tűnik föl a nemzeti jellem és népies nyomat, minek ismeretét a nemzet költője nem nélkülözheti." Divatcsarnok,. 1853.

[4] Vasárnapi Újság. A fóti dal jubileuma.

[5] "Közelebb múlt nov. 29-én, mint sz. András napja előestéjén, kedélyesen vidám estélyi körben több tisztelői jelentek t. barátunk Fáy Endre úrnak, irodalmunk e nagyérdemű veteránjának névnapi üdvözlésére házánál. Növelé a társalgás élvezetét a hölgyek és leányok szép koszorúja, kik tiszeteletök s nemzeti irodalmunk iránti szent vonzalmuk adóját szinte örömmel vivék az est ünnepeltjének. A vendégek közt volt Markó Károly úr is, fia a világhírű tájfestészetének, ki még a városunkban mulat." Divatcsarnok, 1853.

[6] "T. barátunk és munkatársunk Fáy Endre úrnál néhány hét óta mulat már Ferenczy István szobrászművészünk. Ha jól hallottuk, a derék művész ő Exllja Forray-Brunszvik gfnőtől nagyobbszerű szobrászmunkát fog elvállalni. Talán gf. Forray Iván, e jeles család tavaly elhunyt utolsó férfiivadékának fehér márványba vésendő mellszobra lesz az, amelynek mintája a t. gfnő ő Exllja fényes termeiben máris látható?" Divatcsarnok, 1853.

[7] Az emlékkönyv Fáy András anyagában található, jelzete Qu. H. 1938.

[8] Badics Ferenc: Fáy András életrajza. Bp., a Magyar Tudományos Akadémia kiadása, 1890., Fábri Anna: Az irodalom magánélete. Irodalmi szalonok és társaskörök. Bp, Magvető, 1987. 611-643. old.

[9] A személynevek felsorolásánál a ma használatban lévő írásmód szerepel. Ahol egyértelműen azonosítani lehetett a vezetéknév alapján, hogy kiről van szó, ott ezt megtettem, például Vörösmarty esetében. Ahol a beazonosítás lehetetlen volt, csak a vezetéknév szerepel a felsorolásban.

[10] Egy személy - Székács József - kétszer is jegyzett az emlékkönyvbe. Horvát Józsefet és Horváth Endrét a vezetéknév gyakorisága miatt nehezebben sikerült azonosítani, végül az Akadémia tagjainak névsora, és a sajtó társasélet rovata adott segítséget.
Horváth Endre valószínűleg Pázmándi Horváth Endre, Horvát Józsefet viszont nehezebben sikerült megtalálni, ugyanis ketten is szerepelnek az akadémiai tagok között ilyen néven, s koruknál fogva mindketten írhattak az emlékkönyvbe. Az egyikőjük foglalkozása orvos, a másik jogász. Az segített végül a döntésben, hogy Horvát Dr. néven szerepel az emlékkönyvben, s ha a sajtóból indulunk ki, a doktor címet elsősorban az orvosoknál tüntették fel. Ferenczy Józsefre nem találtam megbízhazó életrajzi adatokat.
A Kállay családból a keresztnév hiánya miatt nem lehet tudni, ki jegyzett az emlékkönyvbe, így a továbbiakban 46 személy életrajzi adataival dolgoztam.

[11] Vörösmarty egy részletet idéz saját, Fáy Andráshoz írt verséből.

[12] Az idézetben említett Taubner nem szerepel az emlékkönyvbeírók listáján.

[13] Az 1852. esztendő jelentős dátum Székely Imre életében. A zongoraművész életrajza ugyanis ekkorra teszi végleges letelepedését Pesten.

[14] Szeptember 6, október 3 és november szintén 6 bejegyzés.

[15] Elsőre talán kissé furcsa lehet, hogy Fáy társaságának ennyi színész és operaénekes is tagja volt. Erre magyarázatot adhat az, hogy Fáy rengeteg fáradozott a színi kultúra megteremtéséért. 1831-ben Pest megye állandó színi bizottságának tagja, 1834-35-ben Döbrentei Gábor mellett a budai színház társigazgatója, ő szerzi meg a Nemzeti Színház telkét.

[16] A legfiatalabb a beírók között Vachott Sándor volt a maga 22 évével, a legidősebb id. Schedius Lajos, aki 73 évében járt.

[17] Mint említettük, ez a kiugróan magas szám annak köszönhető, hogy Fáy elkötelezett volt a magyar színház ügye iránt.

[18] Alakuló ülését 1830. november 17-én tartotta, ekkor választották a testület elnökévé gróf Teleki Józsefet, alelnökévé gróf Széchenyi Istvánt. Kezdetben hat osztálya volt: nyelvtudományi, bölcsészeti, történeti, matematikai, törvénytudományi és természettudományi, s tagjai sorába nemcsak tudósokat, hanem írókat is beválasztottak. Működésének célja a nemzeti fejlődés, a gazdasági és társadalmi haladás elősegítése, meggyorsítása. 1830-ban 22 rendes taggal indult az Akadémia, a tagok közül 12 Fáy emlékkönyvében is szerepel. Ez több, mint a tagok fele!

[19] A tiszteletbeli tagságot 1830-ban az emlékkönyvbe jegyzők közül Fáyn kívül csak Schedius Lajos kapta meg, aki ekkor - mint már erről szó volt - 73 éves, míg Fáy maga 44!

[20] Kisfaludy Károly tiszteletére létrehozott emléktársaság, célja a magyar irodalom fejlesztése. 1836-ban alapították a költő barátai és írótársai (Bajza József, Bártfay László, Bugát Pál, Forgó György, Helmeczy Mihály, Stettner György, Szalay Imre, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály és Walther László). Arra vállalkoztak, hogy kiadják a költő életművét, és szobrot állítsanak emlékére. Érdekes, hogy az alapító 10 tagból 6 az emlékkönyvbe is jegyzett. Fáy maga nem volt alapító tag, de még ebben az esztendőben felvették a társaságba többek közt Czuczor Gergellyel, Péczely Józseffel, Kölcsey Ferenccel együtt.

Budapesti Negyed 46. (2004/4) Kalla: "Kellemetes társalkodású..." < > Völgyesi: Kuthy Lajos estélyei