A SZALONOK VILÁGA

Kis nemzetközi szalonológia

A 2009-es esztendőt – ha kicsit megkésve is – a szalon jegyében indítjuk el. A “szalonkultúra” inkább mint közhely él a tudatunkban. Ismereteinket e tárgyban sajnos nagyon kevés forrásból gyarapíthatjuk, és ez annál is sajnálatosabb, mert a magyar kultúrának is jelentôs, ám méltatlanul elfeledett része volt a kisközösségi mûélvezet ezen formája. Népszerûsítése és felélesztése sokban hozzájárulhat a tömegkommunikációban fuldokló ember kultúrszomjának enyhítéséhez. Ha kiváncsi arra, hogyan, kövessen minket most induló sorozatunkban…

A XVI-XVII. századi létforma hívta életre a szalont, mint építészeti teret. Eleinte a fôúri épületekben a “salon” mint fogadószoba a vendégek kihallgatására szolgált. A polgárosodás elôrehaladtával a XVIII. századtól ez a funkció lassacskán átalakult nappali társalgóvá, a hatalmi reprezentáció színhelyébôl a szabadidô eltöltésének közösségi terévé változva. A szalonnak mint társasági létformának manapság többféle értelmezése létezik: a festészeti szalon, az irodalmi szalon és a zeneszalon. Mindegyik a francia arisztokrácia mûvészetpártoló tevékenységébôl sarjadt, mintát adva a késôbb európaszerte kialakult mûvészeti szalonoknak. A szalonok mindig a házigazda(-ák) személyéhez kötôdôen formálódtak, a vendégek és “animátorok” hasonló értékrend mentén képzelték el a világ rendjét, és ezzel összefüggésben a mûvészeti önkifejezésben is kialakultak a közösen ápolt formák. Számos példa tanúskodik arról, hogy milyen mély társadalmi befolyással bírtak adott korszakokban különbözô szalonok: a francia forradalmat megelôzô évtizedek irodalmi szalonjaiban szökött szárba a felvilágosodás, Holbach báró, Melle Lespinasse vagy Mme Geoffrin estjein találkoztak a kor legnagyobb szellemei, akik az Enciklopédia révén megváltoztatták a világ addigi menetét. A XIX. század Párizsában Charles Nodier szalonjában formálódott a romantika eszméje, ahol már együtt látjuk az irodalom, a festészet és a zene legnevesebb képviselôit, Victor Hugótól Balzac-ig, Eugène Delacroix-tól Liszt Ferencig. A szalonokat történelmük során leggyakrabban hölgyek nevéhez köthetjük. Talán ezáltal válhatott a közvetlen hatalomgyakorlás színterébôl a manipulációk és intrikák melegágyává, a mûvészek és mûvészetek befolyásolásának eszközévé. Madame de Pompadourtól George Sand szalonjaiig minden rendû és rangú szellem megtalálta az érdeklôdésének és érdekeinek legmegfelelôbb közeget.

A szalonok több fénykort is megérték: az arisztokratikus szalonok közvetlenül a francia forradalom elôtt fertôzték meg szellemiségükkel a kor minden jelentôs uralkodóját, melynek folytán országaikban bekövetkezett társadalmi felbolydulásokért jószerivel maguk váltak felelôsökké. A napoleoni háborúk végével új fajta szalonkultúra alakult ki: a vagyonától megfosztott arisztokrácia háttérbe szorult, és az idôközben megállíthatatlanul feltörekvô nagypolgárság átvette a kezdeményezést: a szimbolikus hangvételû, hatalmi intrikák körül forgó filozófus szalonok helyett a mûvészetpártolás lett a szalon fô funkciója: a társadalmi rangot a legnagyobb mûvészek “birtoklása”, szellemi és mûvészi szimpátiájuk vagy loyalitásuk elnyerése jelentette.

Ez a romantikus eszmény teszi ma is oly nosztalgikussá kortárs mûvészeinkben a szalonok világát: a mûvészt felértékelte az új arisztokrácia szellemi útkeresése, s a közös értékek kialakulásáig kéz a kézben haladt a kisérletezô mûvész és a vállalkozó nagypolgár.

A szalonok alkonyát e szolidaritás kihunyása okozta: az elsô világháború után egyre nagyobb szerepet öltött a tömegek fölötti uralom igénye, legyen szó népmozgalmakról, tömegkommunikációról vagy akár a két világégés halottainak számáról. A mûvészet a századfordulón látnoki erôvel ábrázolta a közösségek szétesését, és az egyén elveszettségét az új társadalmi rendek darálójában. Ezredfordulónkra úgy tûnik, ennek a korszaknak is talán a végére érünk: az európára erôszakolt békék, majd a hatalmi béklyók (látszati?) lazulása ismét elôtérbe hozta a kisközösségek fontosságát. Ismét divat lett társaságokat alapítani, intimebb közösségi tereket építeni, civil életet élni. A szalon mint létforma megújult tartalommal, a tömegkommunikáció és az információáramlás új eszközeinek igénybevételével új tartalmakkal gazdagodva újszerûen fogalmazhatja át a XX. századi polgári komfortérzetrôl alkotott ideáinkat.

(folytatjuk…) forrás: zeneszalon